Október 31-én tartják Halloween ünnepét. Itt, Olaszországban is minden évben, ezen a napon sötétedés után, a gyerekek beöltöznek egy általuk választott ijesztő jelmezbe, és házról házra járnak.
Ma reggel a liftben egy hirdetést találtunk, figyelmeztettek, hogy este 8 órától vérmes szörnyek, boszorkányok látogathatnak meg minket, így nem árt készülni édességgel. Vásároltunk különféle cukrokat, és vártuk a 8 órát. A gyerekhad 2 részre oszlott, és felváltva nyomogatták a lakások csengőit. Sajnos műsort nem adtak, még versikét mondtak, de láthattunk feketére festett szemeket, szájakat és öltözéket, hatalmas boszorkánykalapot, és sok cukorkára váró zacskót.
2009. október 31., szombat
2009. október 17., szombat
Statisztika a Milánóban élő külföldiekről
Pénteken egy újság egy apró cikkben arról írt, hogy mennyi külföldi él Milánóban. Az adatok megdöbbentőek.
Csak Milánóban 233.000 külföldi tartózkodik, ebből 195.635 külföldi hivatalosan is bejelentve (köztük mi is), ez összesen a milánói lakosság 18%-a. A külföldi létszám legnagyobb részét a Fülöp-szigetekről származó személyek adják (30.615), majd őket követik az egyiptomiak (25.312) és a kínaiak (16.677).
1979-ben, azaz éve, a külföldi népesség 21.374 személy volt, az itt lakók 1,1%-a, és leginkább svájciak, németek és britek voltak. Ekkor minden 100 milánóira 1 fő külföldi jutott, most 5 főre 1, ez 900%-os növekedést jelent.
Csak Milánóban 233.000 külföldi tartózkodik, ebből 195.635 külföldi hivatalosan is bejelentve (köztük mi is), ez összesen a milánói lakosság 18%-a. A külföldi létszám legnagyobb részét a Fülöp-szigetekről származó személyek adják (30.615), majd őket követik az egyiptomiak (25.312) és a kínaiak (16.677).
1979-ben, azaz éve, a külföldi népesség 21.374 személy volt, az itt lakók 1,1%-a, és leginkább svájciak, németek és britek voltak. Ekkor minden 100 milánóira 1 fő külföldi jutott, most 5 főre 1, ez 900%-os növekedést jelent.
2009. október 12., hétfő
Bellano
Hétvégén kicsit kiruccantunk a közeli comói tóhoz, Bellano városába.
Szerencsére az idő nagyon kellemes volt, a szél is fújt, így a hegyeket tisztán láthattuk. Érezni lehetett, hogy már nincsen turistaszezon, csak néhány ember szállingózott a sétányon, és alig találtunk kávézót. De mindez minket nem zavart.
Sőt egy kis téren a tóparton 12 órától szőlőfesztivál volt, ami az olaszoknál annyit jelent, hogy esznek és isznak. Be lehetett fizetni ételekre, amit előttünk készítettek el. Lehetett venni szőlőt és bort is. Kisebb séta után egy másik úton mentünk hazafelé, Cortenova felé. Számomra nem volt valami élvezetes, mert minden egyes kanyarnál frászt kaptam a szembejövő, semmivel sem törődő olasz vezetőktől. Nem egy alkalommal teljes nyugalommal átmentek a mi sávunkba. Óvakodjatok az olasz vezetőktől! És az az útvonal igencsak bővelkedett szűk, nagyon kanyargós, sziklás utakban és szélsebes olasz autózókban.
Térkép, és néhány kép:
Nagyobb térképre váltás
Szerencsére az idő nagyon kellemes volt, a szél is fújt, így a hegyeket tisztán láthattuk. Érezni lehetett, hogy már nincsen turistaszezon, csak néhány ember szállingózott a sétányon, és alig találtunk kávézót. De mindez minket nem zavart.
Sőt egy kis téren a tóparton 12 órától szőlőfesztivál volt, ami az olaszoknál annyit jelent, hogy esznek és isznak. Be lehetett fizetni ételekre, amit előttünk készítettek el. Lehetett venni szőlőt és bort is. Kisebb séta után egy másik úton mentünk hazafelé, Cortenova felé. Számomra nem volt valami élvezetes, mert minden egyes kanyarnál frászt kaptam a szembejövő, semmivel sem törődő olasz vezetőktől. Nem egy alkalommal teljes nyugalommal átmentek a mi sávunkba. Óvakodjatok az olasz vezetőktől! És az az útvonal igencsak bővelkedett szűk, nagyon kanyargós, sziklás utakban és szélsebes olasz autózókban.
Térkép, és néhány kép:
Nagyobb térképre váltás
2009. október 1., csütörtök
Velencében jártunk
Szeptember utolsó hétvégén Olaszország keleti tengerpartján, Velencébe látogattunk el. Szerencsére az időjárás nekünk kedvezett. Ahogyan elfoglaltuk a szállásunkat Mestrében, felszálltunk a buszra, amely Velence buszpályaudvarára, a Piazzale Roma-hoz vitt. Innen hogy magunkba szívhassuk a tengeri levegőt, elindultunk gyalog a Canale Grande mellett, majd Velence egyik kerületébe, a San Polo felé vettük az irányt és ismerkedtünk Velencével.
Ebben a kerületben található a Scuola Grande di San Rocco, 7 euros belépővel megtekintettük, itt többek között Tintoretto csodálatos festményeit láthattuk (pl. Keresztrefeszítés).
Az épület kívülről:
Csodás volt, hihetetlen hogy ez az ember mennyi (és milyen) festményt tudott festeni egy életen át. Innen átsétáltunk a San Rocco templomba, majd nem messze innen a híres Frari templomba néztünk körül, Tintoretto Mária mennybemenetele festményét láthattuk, titokban próbáltunk fotózni:
Ezután elhagytuk San Polo-t és a Rialto híd felé vettük az irányt, ez a Canale Grande négy hídjából az egyik, és a San Marco kerületbe vezet. A hídon sok üzlet létesült, és persze az emberek is egyre többen lettek.
És a csatorna partjáról a híd:
A hídról lejövet elkezdtük keresni a Scala di Bovolot, jó néhány eltévesztett út után sikerült meglelnünk.
Innen a San Marco tér felé indultunk, egyre több emberrel találkoztunk, és gondolással, majd a tér nyugati részén kötöttünk ki. Megpillantottuk a bazilikát és a híres prokurátorok épületeit.
Aznap nem lehetett bemenni a bazilikába, így ezt vasárnapra halasztottuk, de nem unatkoztunk, megvettük jegyünket a Doge-palotába. Végig jártuk az összes emeletet, bejártuk az udvart, megvizsgáltuk az Óriások lépcsőjét a két óriás szoborral, Marssal és Neptunusszal, amelyek Velence hatalmát képviselik, az egyik a győzedelmes háború, a másik a tenger istene.
Az egyik teremben a velenceiek háborúit festették meg, és volt egy kép, melyen a magyarok is szerepeltek. A világ legnagyobb méretű festménye a Nagy Tanácsteremben található, Tintoretto Paradicsom-a. Ebben a teremben ítélték el a bűnösöket (vagy a nem-bűnösöket), majd a Sóhajok hídján elvezették őket a szomszédos épületbe, a börtönbe.
A Doge-palota után, hogy megünnepeljük az első házassági évfordulónkat, gondoláztunk Velence kis csatornáin és a Canale Grande-n. Horribilis összeget kérnek a gondolierek, amiről általában a gondolába szállás után tájékoztatnak.
Majd körülnéztünk még a kikötőben, kívülről is megnéztük a Sóhajok hídját, aztán jó hosszú séta után felültünk a szállásunk felé vezető buszra.
Vasárnap reggel vettünk egy 12 órás vaporetto bérletet, így ezen idő belül korlátlanul használhattuk. Első körben elmentünk a Fondamente Nouova megállóhoz, Velence szigetének északi részére, ahonnan indult az LN jelzésű vaporetto. Miközben várakoztunk a járműre, volt bőven időnk megörökíteni Velence temetőjének szigetét az Isola di San Michele-t. Ez a sziget alig egy évszázad alatt "megtelt", és az egyszerű polgárokat 10 év után kihantolják és a csontokat közös sírgödörben tárolják, hogy új helyet teremtsenek az újak temetéséhez.
A temető bejárati oldala:
Innen a Buranoba vezető út kb. fél órát tartott. Burano egy nagyon csendes kis város, ha éppen nem a 12-5 óra közötti időben érkezünk. A halászok kötögetik hálójukat, vagy éppen a halzsákmányukat szortírozzák, vagy hajójukat tartják karban. Legfőbb jellemzője a szigetnek, hogy minden egyes épületük különböző élénk színekben virít. Állítólag azért ilyen, hogy a hajnali szürkületben hazaérő halászok megtalálják saját házukat, amiket hogy ha megnézünk elég egyformák.
Benéztünk a templomukba, ahol éppen szentmisét tartottak, furcsa volt, hogy nem orgona kísérte az éneket, és nem is a nép énekelt, hanem egy kórus, amit egy gitáros és egy zongorás kísért. A templomhoz tartozik egy magas torony, amit már messze kiszúrtunk a hajóról, különlegessége, hogy ferde, tán jobban mint a pisai torony.
Messziről:
Kis séta után egy másik kis szigetre tévedtünk, Muranora, ami üveggyártásáról nevezetes. Itt beültünk egy pizzériába, megebédeltünk. A szigeten szereztem be új fülbevalómat, ami üvegből készült.
Ez a kis sziget már nem volt annyira barátságos számunkra mint Burano, nem is tartózkodtunk itt sokat, hanem inkább mentünk sorba állni a Szent Márk Bazilika megtekintéséhez. A belépés ingyenes, viszont itt figyelni kell a kiírásokra, mert aki hátitáskával szeretne bejutni, azt a hosszú sor kivárása után sem engedik be, le kell tennie azt egy utcával arrébb található ingyenes megőrzőbe.
Néhány kép a bazilikáról:
Gondoltuk, hogy a Canale Grande végighajózása nélkül nem hagyhatjuk el Velencét, így felszálltunk a Bazilikánál a 2-es számú vaporettóra, és végigmentünk egészen a buszmegállónkig, hogy elindulhassunk vissza Milánóba.
Ebben a kerületben található a Scuola Grande di San Rocco, 7 euros belépővel megtekintettük, itt többek között Tintoretto csodálatos festményeit láthattuk (pl. Keresztrefeszítés).
Az épület kívülről:
Csodás volt, hihetetlen hogy ez az ember mennyi (és milyen) festményt tudott festeni egy életen át. Innen átsétáltunk a San Rocco templomba, majd nem messze innen a híres Frari templomba néztünk körül, Tintoretto Mária mennybemenetele festményét láthattuk, titokban próbáltunk fotózni:
Ezután elhagytuk San Polo-t és a Rialto híd felé vettük az irányt, ez a Canale Grande négy hídjából az egyik, és a San Marco kerületbe vezet. A hídon sok üzlet létesült, és persze az emberek is egyre többen lettek.
És a csatorna partjáról a híd:
A hídról lejövet elkezdtük keresni a Scala di Bovolot, jó néhány eltévesztett út után sikerült meglelnünk.
Innen a San Marco tér felé indultunk, egyre több emberrel találkoztunk, és gondolással, majd a tér nyugati részén kötöttünk ki. Megpillantottuk a bazilikát és a híres prokurátorok épületeit.
Aznap nem lehetett bemenni a bazilikába, így ezt vasárnapra halasztottuk, de nem unatkoztunk, megvettük jegyünket a Doge-palotába. Végig jártuk az összes emeletet, bejártuk az udvart, megvizsgáltuk az Óriások lépcsőjét a két óriás szoborral, Marssal és Neptunusszal, amelyek Velence hatalmát képviselik, az egyik a győzedelmes háború, a másik a tenger istene.
Az egyik teremben a velenceiek háborúit festették meg, és volt egy kép, melyen a magyarok is szerepeltek. A világ legnagyobb méretű festménye a Nagy Tanácsteremben található, Tintoretto Paradicsom-a. Ebben a teremben ítélték el a bűnösöket (vagy a nem-bűnösöket), majd a Sóhajok hídján elvezették őket a szomszédos épületbe, a börtönbe.
A Doge-palota után, hogy megünnepeljük az első házassági évfordulónkat, gondoláztunk Velence kis csatornáin és a Canale Grande-n. Horribilis összeget kérnek a gondolierek, amiről általában a gondolába szállás után tájékoztatnak.
Majd körülnéztünk még a kikötőben, kívülről is megnéztük a Sóhajok hídját, aztán jó hosszú séta után felültünk a szállásunk felé vezető buszra.
Vasárnap reggel vettünk egy 12 órás vaporetto bérletet, így ezen idő belül korlátlanul használhattuk. Első körben elmentünk a Fondamente Nouova megállóhoz, Velence szigetének északi részére, ahonnan indult az LN jelzésű vaporetto. Miközben várakoztunk a járműre, volt bőven időnk megörökíteni Velence temetőjének szigetét az Isola di San Michele-t. Ez a sziget alig egy évszázad alatt "megtelt", és az egyszerű polgárokat 10 év után kihantolják és a csontokat közös sírgödörben tárolják, hogy új helyet teremtsenek az újak temetéséhez.
A temető bejárati oldala:
Innen a Buranoba vezető út kb. fél órát tartott. Burano egy nagyon csendes kis város, ha éppen nem a 12-5 óra közötti időben érkezünk. A halászok kötögetik hálójukat, vagy éppen a halzsákmányukat szortírozzák, vagy hajójukat tartják karban. Legfőbb jellemzője a szigetnek, hogy minden egyes épületük különböző élénk színekben virít. Állítólag azért ilyen, hogy a hajnali szürkületben hazaérő halászok megtalálják saját házukat, amiket hogy ha megnézünk elég egyformák.
Benéztünk a templomukba, ahol éppen szentmisét tartottak, furcsa volt, hogy nem orgona kísérte az éneket, és nem is a nép énekelt, hanem egy kórus, amit egy gitáros és egy zongorás kísért. A templomhoz tartozik egy magas torony, amit már messze kiszúrtunk a hajóról, különlegessége, hogy ferde, tán jobban mint a pisai torony.
Messziről:
Kis séta után egy másik kis szigetre tévedtünk, Muranora, ami üveggyártásáról nevezetes. Itt beültünk egy pizzériába, megebédeltünk. A szigeten szereztem be új fülbevalómat, ami üvegből készült.
Ez a kis sziget már nem volt annyira barátságos számunkra mint Burano, nem is tartózkodtunk itt sokat, hanem inkább mentünk sorba állni a Szent Márk Bazilika megtekintéséhez. A belépés ingyenes, viszont itt figyelni kell a kiírásokra, mert aki hátitáskával szeretne bejutni, azt a hosszú sor kivárása után sem engedik be, le kell tennie azt egy utcával arrébb található ingyenes megőrzőbe.
Néhány kép a bazilikáról:
Gondoltuk, hogy a Canale Grande végighajózása nélkül nem hagyhatjuk el Velencét, így felszálltunk a Bazilikánál a 2-es számú vaporettóra, és végigmentünk egészen a buszmegállónkig, hogy elindulhassunk vissza Milánóba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)