Viszont, ha már majdnem 1 hónapig nem jelentkeztem, kicsit hosszabb beszámolóval szolgálok.
Mivel itt május közepén a hőmérő higanyszála elérte a 35 fokot, úgy gondoltuk, hogy elmegyünk kicsit lehűlni. Olyan helyet találtunk Olaszországban, ahol nagyobb eséllyel tudsz az ott élőkkel németül beszélgetni, mint olaszul. Volt is szerencsénk egyhez, aki valamilyen értelmetlen nyelven próbálta nekünk elmondani merre kell a megfelelő irányba mennünk. Ez a nyelv valószínű a ladin volt. A Dolomitok térsége, Dél-Tirol egyszerűen lenyűgöző hely. Szombaton indultunk útnak, sajnos kis dugóba is kerültünk, így a kb. 370 km-es távot 6 óra alatt tettük meg. Egyre magasodó hegyek, kacskaringós utak, egyre németesedő feliratok, épületek. Teljesen úgy éreztük magunkat mintha német nyelvterületen lettünk volna. Az első délutánt egy könnyebb sétával kezdtük, felfedeztük szállásunk környékét, Corvara di Badia települést.
Háttérben a Sassongher 2665 m-es csúcsa:
A Sassongher-rel szemben pedig más hatalmas hegyek, a táblán ott a nevük...
Háttérben Corvara:
Ez már Colfosco település, Corvarától nyugatra:
A hőmérő 11 fokot mutatott, szokatlan volt a milánói 30 fokhoz képest.A második napon egy hosszabb túrába vágtunk. Elautóztunk egy 13 km-re lévő településhez, ennek neve: San Cassiano. Kicsit esett az eső, de bíztunk az előrejelzésben, hogy napsütéses időben lesz részünk.
Háttérben San Cassiano:
Egy kis játék belefért. Csabi nyert 2:1-re.
Hegyi patakok, vízesések keresztezték utunkat. A víz kristálytiszta.
San Cassiano 1537 m magasan fekszik, elindultunk a 15-nek nevezett túraútvonalon, melynek eredeti célja, egy tanösvény, de mivel oda nagyon könnyen felértünk, továbbmentünk, s meg sem álltunk Ospizio La Crusc nevű helyhez, ami igazából egy templom és egy menedékház 2045 méteren. Időközben havas eső elkezdett esni, meg is áztunk rendesen.Amikor kezdtem fáradni:
Fenyves:
Vigyázat, dobom!!
Minél feljebb mentünk, egyre gyakoribbá váltak a havas területek. És az eső is egyre jobban esett.
És itt van célállomásunk. Minden zárva volt, a túristaidény csak júliustól kezdődik.
Lefelé egy másik útvonalon mentünk, a 13-on, amit később megbántunk, mert 2x is eltévedtünk, a bal térdem, pedig egyre jobban fájt a lefelé menettől. Végül leértünk, a nap kisütött és egyszerűen csodás látványban volt részünk.
A túra 6 órás volt, este fél7-re érkeztünk szállásunkra. A térdem annyira megfájdult, hogy este nem tudtam lábraállni. Bíztam benne, hogy elmúlik, valószínűleg a fáradtság hozta ki. Hétfőn egy könnyebb túrát terveztünk, figyelembe véve hogy a lábam javult az éjszakai pihenéstől, de még nem volt fájdalommentes. Így kocsiba szálltunk, elmentünk kicsit délebbre Arabba városába:
majd onnan a Marmolada 3343 méteres csúcsát terveztük megnézni, persze csak messziről. Arabbából Pordoi-ba mentünk, ahol igen mozgalmas motoros-biciklis élet folyik, nem győztük az erősen kanyarodó utakon előzni a bicikliseket, a motorok meg minket.Itt látható az a bizonyos kacskaringós út, ameylen mi is mentünk.
Pordoi 2240 méteren van, minden oldalról hatalmas hegyeket láthatunk. Az egyikre a Sass Pordoi, 2950 méteren van. Ide felvonóval mentünk fel, elég ijesztő volt számomra, de túléltem.
Messziről látható a felvonó, elég ijesztő, nem?
Ezt a lenti állomásról fotóztuk:
Fent 3000 méteren:
Na jó, majdnem háromezren...
Fönt 1 méteres hó volt egyes helyeken, és jól lehetett látni az Alpok csúcsait. Innen egy közeli emlékhelyre sétáltunk, nem értettük mi is lehet ez, de német koszorúkkal, sírokkal volt körülvéve.
A negyedik napunk, egyben a hazautunk is. Utoljára kicsit túráztunk Passo di Gardena-nál, nem sokat, mert nagyon fújt a szél. Majd megálltunk ebédelni Selva településen, egy isteni margherita és egy sonkás pizzát faltunk be. Innentől kezdve meg sem álltunk csak egyszer átöltözni, hiszen rajtam 3 réteg ruha volt, lent pedig majdnem 30 fok.Ebben a völgyben volt a szállásunk: Badia völgye.
És amit utolsó megállónknál fotóztunk, kis köd volt.
Még ma is érzem az izomlázamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése